A Monicomp Zrt. 2019. januárjában szerzett kizárólagos tulajdonjogot a 2006-ban alapított EiSYS Számítástechnikai Kft.-ben. Az akvizíció több, mint 40 főt érintett az EiSYS-en belül.
Kollégáink a kezdetek óta, 2002-től dolgoznak az OTP adattárházon. Az Adattárház töltési és kiaknázási folyamatai mellett, az adattárházra épülő alkalmazások fejlesztésében is részt vettünk. Releváns projektjeink: FiókÉrt, CRM, OKBR, VTR, illetve MIFID teszt, Basel II. folyamatok kialakítása, hitelbírálati, illetve keresztértékesítési folyamatok fejlesztése, START - ügyintézői értékelési rendszer fejlesztése, PARTNER – partneri értékesítéseket mérő alkalmazás. Jelenleg a CRM és Tranzakciós Adattárházak területnek dolgozunk.
Célunk, hogy szakmai tudásunkkal és innovatív szemléletmódunkkal hozzájáruljunk döntési folyamatokhoz az adatvagyonok, adattárházak kiaknázásával. Informatikai feladataink végrehajtásának támogatására többnyire az Oracle Corp. termékeit, illetve a saját magunk által kifejlesztett eszközöket használjuk a hosszú évek alatt tökéletesített és a piac igényeihez, illetve a szakma lehetőségeihez folyamatosan igazodó módszertannal karöltve.
Célunk, hogy olyan megoldásokat alakítsunk ki partnereink számára, ami segíti, gyorsítja napi munkavégzésüket, támogatja döntéshozatalukat. Éppen ezért kimagasló figyelmet fordítunk arra, hogy munkatársaink tisztában legyenek az üzletviteli folyamatokkal és életszerű, valóban hasznos megoldásokat javasoljanak partnereink számára. Elsőként felmérjük és megismerjük a cégnél működő üzleti folyamatokat, majd ennek ismeretében javaslatot teszünk azok optimalizálására, továbbfejlesztésére. Feltérképezzük az adatokat és azok összefüggéseit, majd egységes rendszerbe szervezzük, hogy hatékonyabbá tehessük a szervezet működését. Mindezek által valósulnak meg olyan innovációs projektek, melyekkel ügyfeleink megőrizhetik vagy erősíthetik piaci helyzetüket.
Elkötelezettek vagyunk az innovatív megoldások mellett. Munkatársaink nem csak az informatikában jártas szakemberek. Projektjeink sikeres lebonyolításához rendelkezünk a megfelelő tapasztalattal, termékportfolió ismerettel és saját kiegészítő termékekkel, projekttervezési és kivitelezési gyakorlattal, üzleti és informatikai szakértelemmel.
Cégünk jelmondata: You have the mine, we have the miners